-a a +a

2019-ben is Sulibank Élményhét Békásmegyeren

2019-06-22 13:11
Img 7842 (fileminimizer)

Idén már negyedik alkalommal valósul meg a Sulibank Élményhét programsorozat, amelyen három turnusban alsó tagozatos általános iskolás diákok vehetnek részt. Az OTP Fáy András Alapítvány pénzügyi tudatosságot fejlesztő programjának a Hotel OTP Budapest Oktatási- és Szabadidő Központ ad otthont.

 

Az első turnus 2019. június 17. és 21. között zajlott, a hét tele volt izgalommal. A gyerekek többsége reggelente a Babér utcai OTP központba érkezett, ahol már játékok és mesék várták őket. Megismerkedtek a BanKing kártyajátékkal, de társasjátékok és színezők is a szórakoztatták őket a gyülekező ideje alatt. A még ébredezni vágyók is kaptak lehetőséget „megérkezni" a táborba, ők babzsákokon pihenve mesét néztek. Ezt követően a csapat felpattant a buszra, majd Békásmegyerre érkezés után reggeli fogadta a diákokat.

Délelőtt a különböző játékok, szabadidős programok, élményfestés és meghívott előadók bemutatói után tízórai következett, hogy mindenki újult erővel kezdhessen neki a sulibankos foglalkozásoknak. A hétfő az ismerkedésről szólt, majd a többi napon pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási minitréningeken vettek részt a tanulók. Ezeken az alkalmakon a szórakozva tanulás volt a fókuszban. A cserekereskedelemtől egészen a kriptovalutákig jutott a gondolkodásban a csapat a trénerek segítségével. A háromfogásos ebédet követően a csendes pihenő mesenézéssel telt.

Majd délután a „pancsolás" következett, amely során két, a Sulibank Élményhét résztvevői számára biztosított felügyelt medencében fürödhettek a gyerekek. A szárítkozás és az öltözés után a diákok elfogyasztották uzsonnájukat és kimerülten, ám rengeteg élménnyel tértek vissza a Babér utcai OTP központba. A pénteki nap igazán különleges volt, hiszen ekkor váltak hivatalosan is Sulibank Nagykövetekké az Élményhét résztvevői. A nagy „vizsgát" és az ajándékozással egybekötött ünnepélyes ceremóniát, ezzel a teljes heti programot tortázás zárta.