-a a +a

Az Alapítvány vendége volt a KLIK

2013-05-24 09:40
5807

AZ esemény a két szervezet között korábban létrejött megállapodás alapján (amely szerint a KLIK és az Alapítvány, ahol tudja, segíti egymás szakmai munkáját) került megrendezésre az Alapítvány O.K. Központjában, május 23-án. Az ülés résztvevőinek az OTP Fáy András Alapítvány ügyvivője, Schrankó Péter mutatta be a ház egyedi, infrastrukturális sajátosságait, valamint ismertette a Központ célkitűzéseit és az intézmény szakemberei által kialakított speciális tréninganyagok felépítését. Az Intézményfenntartó küldöttei - a fentiek mellett - információt kaptak az eddig elvégzett munkáról is, többek közt arról, hogy az O.K. Központ május végére már csaknem 4000 középiskolásnak nyújtott pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismereteket növelő tréninget.

Ezt követően az Alapítvány trénerei tartottak rövid prezentációt a módszertanról, valamint egy gyakorlatban szemléltették az inspiratív pedagógia lényegét. Külön örömöt jelentett számukra, hogy a KLIK küldöttei aktívan részt vettek a fent említett gyakorlatban, így ha rövid időre is, de beleélhették magukat azon középiskolások helyébe, akik már részesültek a különleges képzésekben.

A bemutatót mindkét fél sikeresnek minősítette, így a Központ reményei szerint az Alapítvány egyedi fejlesztésű tudásanyaga a jövő tanévtől kezdődően még több középiskolába juthat el.


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.