-a a +a

Az O.K. Központ trénerei csapatépítő tréningen vettek részt

2012-10-08 13:38

A folyamatos továbbképzés és számonkérések folyamán az új munkatársak egyre inkább összeszokott csapattá váltak. Ezt a kedvező folyamatot tovább erősítendő az OTP Fáy András Alapítvány egy háromnapos csapatépítő tréninget szervezett Ráckevén valamennyi új munkatársa számára.

A résztvevők a csatépítést - mint tréning módszert - testközelből megismerhették, saját magukon is kipróbálhatták. Például a résztvevőknek olyan speciális feladatok során kellett együttesen és külön-külön is legyőzniük félelmeiket, mint például egy 6 méter magas kétszemélyes függőlétrán párban történő felmenetel. Természetesen feladat volt az is, hogy a képzésben részt nem vevőkkel hogyan kell foglalkoznia az oktatóknak.

A csapatépítő tréning egyik legfontosabb szakmai feladata az volt, hogy az új kollégák az OTP Fáy András Alapítvány edukációs és tudományos tevékenységét az O.K. Központ létrejöttével együtt egyetlen átfogó információkeretbe ismerhessék meg. Ezért a tréning során a legkülönbözőbb képzésekre, előadásokra és a trénerek vizsga prezentációinak bemutatására is sor került.

 


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.