-a a +a

Családtagok és barátok látogatása a nyíregyházi OK Oktató Központban

2016-06-20 10:35
Csaladi nap1

A délutáni programon közel 50 látogató vett részt, akik amellett, hogy meghallgatták Czeglédi Zsanett intézményvezető-igazgató köszöntőjét, valamint az Alapítvány és természetesen az oktatóközpont történetét, kipróbálhatták a modern oktatási eszközöket is, valamint „diákként” belepillanthattak egy-egy rövidebb képzési tréningelembe is.

Mint az ezt követő kötetlen beszélgetések során elhangzott, egyrészt rendkívül büszkék arra, hogy a második OK Oktatási Központ Nyíregyházán épült meg és indult el, másrészt arra, hogy az Alapítvány munkatársaiként ennek aktív részesei az ő ismerőseik is.