-a a +a

Élményhét a nyíregyházi OK Oktatási Központban

2018-06-18 09:56
%c3%89lm%c3%89nyh%c3%89t cikkhez k%c3%89p (fileminimizer)

Az eddigi évek budapesti Élményheteinek nagy sikerére való tekintettel 2018. június 18-án a Nyíregyházi OK Oktatási Központban is kezdetét vette a program, amelyen alsó és felső tagozatos diákok vesznek részt.

 

Az Élményhét első napján a résztvevő diákok először megismerkedtek az OTP Fáy András Alapítvány és OK Oktatási Központ tevékenységével, valamint megismerték az Alapítvány munkatársait, akikkel ezt a nagyszerű hetet töltik.

A diákok a hét folyamán „belekóstolhatnak" a pénzügyek világába is, hiszen játékos, szórakoztató gyakorlatokon keresztül ismereteket szerezhetnek pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási téren. Természetesen az ide érkező fiatalok a hasznos ismeretek mellett több programban is részt vehetnek a hét folyamán, ilyen például a nyíregyházi Állatparkba való ellátogatás, vagy Bujtosi tó melletti OKtusa elnevezésű program is. Az izgalmas foglalkozások szüneteiben különböző társasjátékokkal foglalhatják el magukat a gyerekek, valamint mindennap egy remek tízórai, ebéd és uzsonna várja őket.

Természetesen a nyíregyházi helyszín mellett a már jól bevált helyszíneken, a budapesti OK Oktatási Központban és Békásmegyeren is elindult a program.