-a a +a

Előadásokkal folytatódik a felnőttoktatási módszertani képzés

2018-08-28 16:38
Img 3437 (fileminimizer)

Az OTP Fáy András Alapítvány szlovák partnerintézményével, az OTP Ready Alapítvánnyal közösen, 2017 júliusától megkezdte az Európai Unió által támogatott Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül a „Pénzügyi-gazdasági oktatás határok nélkül" elnevezésű projekt végrehajtását. Ennek egyik szakmai tartalmi eleme egy felnőttoktatási módszertani képzés, amelynek második felében, augusztus 27. és 31. között egy előadássorozat segíti a trénerek fejlődését.

 

A 2018. július 30. és augusztus 10. közötti kiscsoportos módszertani (elméleti és gyakorlati) képzést követően ezen a héten szakmai előadásokat hallgatnak meg a képzés résztvevői olyan különböző témákban, mint például: „Felnőttek pénzügyi-gazdasági ismeretei", „Felnőttek vs diákok kompetenciái és ismeretei informatikai megközelítésben", „A jelenkor sikeres, tudásátadásban is alkalmazható digitális megoldásai (VR, AR, MR)", „A felnőtteket megszólító oktatás- és rendezvényszervezés alapjai", stb.

Az összesen 15 napos képzési folyamat során a résztvevők egy projektfeladat és egy vizsga keretén belül adnak számot az újonnan szerzett tudásukról, ezt követően sajátítják el október 1. és 5. között a felelős szülőket és pedagógusokat szóló tréningmodulokat.