-a a +a

Erasmus+ projekttalálkozó Kassán

2016-10-27 10:47
000

Október 25-én és 26-án, Kassán került sor az OTP Fáy András Alapítvány és két szlovákiai illetve két romániai magyar tanítási nyelvű iskola stratégiai partnerségével megvalósuló, „O.K.+ 2007-2014" című, az ERASMUS+ Program keretében támogatott projekt harmadik, munkaközi találkozójára.

A stratégiai partnerek október 25-én egy multiplikációs rendezvény keretében mutatták be a nyilvánosságnak az Erasmus+ projekt első két évének szakmai tevékenységeit és sikereit, eredményeit, mely lehetőséget teremtett a partnerszervezetek képviselőinek újbóli személyes találkozására.


A partnerek szakemberei még a rendezvény előtti utolsó órákban is figyeltek egyrészt arra, hogy a szlovák ajkú vendégek is a lehető legteljesebb képet kapják az ingyenes pénzügyi-gazdasági edukációs programról és annak módszertanáról, másrészt arra, hogy a sajtón keresztül szélesebb közönséghez juthassanak el a projekt eredményei.

A nagy sikerű rendezvényt követő napon tovább folytatódott a közös munka.

kép

 

 

A projekt megbeszélésen - immáron szűkebb körben - egyrészt összegzésre kerültek az elmúlt időszak eredményei, mind szakmai, mind pénzügyi szempontból, egyfajta idő- és költségkontrollt megvalósítva, a projektbeli vállalások, indikátorok teljesülésének mértékét ellenőrizve, másrészt megtervezésre kerültek a projektidőszakból hátralévő mintegy egy év feladatai és a költségviselés módja is. A soron következő nagyszabású projektbeli esemény, a 2017 tavaszán Romániában megvalósítandó harmadik multiplikációs rendezvény előkészületei is megkezdődtek. A partnerek megvitatták a beszámolási kötelezettség kapcsán adódott helyzetet és annak a projektre gyakorolt hatásait is.

----------------------------

 

erasmus 

A fenti cikkben foglaltak csak az OTP Fáy András Alapítvány és a stratégiai partnerek véleményét tükrözi, és sem a Nemzeti Iroda (Tempus Közalapítvány), sem az Európai Bizottság nem felelős a cikkben szereplő információk semminemű felhasználásáért.