-a a +a

Fáy Siker Tábor 2018-ban is!

2018-07-06 12:36
 dsc0019 (fileminimizer)

Immáron hetedszerrel indul útjára a Fáy Siker Tábor, amelynek ötödik alkalommal ad otthont a balatonszemesi OTP Hotel és Oktatási Centrum. Az első turnusban részt vevő diákok Nyíregyháza négy középiskolájából érkeztek (a Nyíregyházi SzC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiumából, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, a Krúdy Gyula Gimnáziumból és a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumból), a csapat a Vigyázó Kéz Alapítvány diákjával lett teljes.

 

Az első napon a diákok megismerkedtek a tábor részletes programjával, valamint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának egyik munkatársa előadásában hallhattak a biztonságos fürdőzés szabályairól. A szobafoglalást és a vacsorát követően jobban megismerhették egymást, valamint a tábor szakmai stábját egy hangulatos ismerkedési est keretén belül.

A diákok minden nap pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási témájú tréningeken vesznek részt, amely alatt megismerkedhetnek a pénz történetével, a vállalkozások világával, az Európai Unió gazdaságával, valamint betekintést nyerhetnek a Robotika és a Pénzügyi Ninja elnevezésű program egyes elemeibe. Délutánonként természetesen a balatoni fürdőzés sem maradhat el.

Fáy Siker Tábor történései folyamatosan nyomon követhetőek a www.faysikertabor2018.blogspot.hu weboldalon.