-a a +a

Játékos pénzügyi vetélkedő a Bozsik programon

2018-04-25 06:14
Bozsikprogrma (fileminimizer)

2018. április 24-én délután a Telki Edzőközpontba látogattak az OTP Fáy András Alapítvány trénerei, ahol az OTP Bank Bozsik Bajnokok program keretei között tartottak játékos pénzügyi vetélkedőt az érdeklődő fiataloknak.

 

Egy rövid bemutatkozás után a Kelet és Nyugat csapatának diákjai elsőként a Megamocsár gyakorlatban próbálhatták ki magukat, amelyben megtanulhatták az előzetes tervezés és szervezés fontosságát. Pénzügyi ismereteiket lyukas szövegek kitöltésével és kódolt üzenetek megfejtésével mélyíthették, amelyen keresztül olyan fontos pénzügyi fogalmakkal ismerkedhettek meg, mint a háztartási napló, pénzügyi tudatosság, valuta és családi költségvetés. A program végén az együttműködésük mellett a kreativitásukra is nagy szükség volt: óriás papírtornyokat építettek csupán néhány eszköz felhasználásával.

A program befejeztével mindenki átvehette a jól megérdemelt OK Projektes ajándékcsomagját, illetve a trénerek is kaptak egy jó nagy tapsot a lelkes diákseregtől.