-a a +a

Karrier Program romániai fiataloknak

2016-06-17 13:42
Karrier2

Az eseményen mintegy 90 magyar és romániai vendég vett részt, köztük általános és középiskolai tanárok, diákok, szülők, gyermekekkel foglalkozó civil szervezetek illetve szakmai egyesületek képviselői.

Az eseményt az Oktatáshoz való Jog Alapítvány elnöke, Diósi László nyitotta meg, aki bemutatta a szervezetüket és az eddig elért sikereiket, illetve kiemelte a két alapítvány közötti együttműködés jelentőségét.

Ezt követően az Erasmus+ projekt vezetője, dr. Sarkady-Kiss Lilla a projekt eddig elért és jövőben tervezett eredményeiről nyújtott tájékoztatást.

A magyar nyelvű Karrier Program szakmai hátterét és felépítését a program szakmai vezetőjének, Makkai Alexandrának az előadásából ismerhették meg részletesen az érdeklődők.


Elhangzott, hogy a pályaorientációt és karriertervezést segítő programnak az egyik része az általános iskolásoknak (a 13-15 éveseknek), másik része pedig a középiskolásoknak (a 17-19 éveseknek) szól. Míg előbbi 3 egymást követő héten alkalmanként 4 órás tréningeket foglal magába (a 4. alkalom egy szülői konzultációs lehetőség), utóbbi 4 egymást követő héten folyik alkalmanként 4 órás tréning keretében. A programban eddig részt vett fiatalok - Magyarországon márciustól már zajlanak a karrier tréningek - nagyon pozitív visszajelzéseket adtak. A diákok az aktív gyakorlatok segítségével mélyítik az önismeretüket és a következő kérdésekre keresnek választ: „Ki akarok lenni?" és „Ki lehetek?". Megismerik azokat a készségeiket, erősségeiket és lehetőségeiket, amelyek meghatározzák a pályaválasztásukat. A képzés olyan készségeiket fejleszti, mint például a kommunikáció és önérvényesítés, amelyek szükségesek a sikeres önbemutatás elsajátításához.

Az Oktatáshoz való Jog Alapítvány trénere, Márton Henrietta az elmúlt hónapokban zajló munkába, az adaptáció folyamatába avatta be a vendégeket.

Nagy érdeklődéssel hallgatták mind a romániai, mind a magyar résztvevők, mik derültek ki a romániai fiatalokról az adaptációt megelőző szociológiai vizsgálat során, hogyan vélekednek ők a jövőjükről, mik a munkaerő-piaci elvárásaik, azok mennyiben térnek el a magyar gyerekekétől. A Karrier Program átalakítása során ugyanis mindezeket figyelembe kellett venni ahhoz, hogy a romániai diákok igényeinek megfelelő tananyagok születhessenek. A romániai trénerek nyári felkészülését követően Romániában 2016 szeptemberétől lesznek elérhetők a karrier tréningek.

A rendezvényen lehetőség nyílt a személyes élményszerzésre is. A módszertani bemutató keretein belül a két alapítvány trénereinek vezetésével a vendégek kiscsoportokban dolgoztak, és gyűjtötték össze a régebbi idők (szülők, nagyszülők) foglalkozásait, majd gondolkodtak el azon, hogyan változott, változik a világ és milyen szakmáknak lehet létjogosultsága 2040-ben.

A Karrier Program bemutatását követően - egyfajta plusz programelemként - Tari Annamária előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Az ismert pszichoanalitikus a digitális generációk karriertervezéssel kapcsolatos attitűdjét, az életükben jelentkező sikerélmény hiányát mint negatív érzelmi folyamatot és a mögötte rejlő okokat mutatta be.

A rendezvény sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a részt vevő pedagógusok már a helyszínen és az eseményt követően is jelezték, a következő tanévben több diákcsoportot is szívesen regisztrálnak a karrier tréningekre.


 

A fenti cikkben foglaltak csak az OTP Fáy András Alapítvány és a Fundatia Dreptul la Educatie véleményét tükrözi, és sem a Nemzeti Iroda (Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet - Erasmus+ Ifjúsági Programiroda), sem az Európai Bizottság nem felelős a cikkben szereplő információk semminemű felhasználásáért.