-a a +a

Kiskunhalasi képzés rekordlétszámmal

2013-06-03 11:45
5843

Munkatársaink egyébként lassan „hazajárnak" az alföldi megyébe, hiszen az év első felében Kiskunlacházán, majd néhány héttel később Kiskunfélegyházán tartottak sikeres tréningeket. A visszajelzések alapján képzésünk rendkívül hasznosnak bizonyult Kiskunhalason is. Az iskola vezetősége és a diákok már a helyszínen jelezték, hogy a továbbiakban is aktív részesei kívánnak lenni az Alapítvány programjainak. Több diák esetében erre már a nyár folyamán sor kerül, hiszen a Bibó István Gimnázium partneriskolai pályázatunk nyerteseként 15 diákkal jelen lesz a júliusban megrendezésre kerülő balatoni táborunkban.


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.