-a a +a

Lezárult az Alapítvány Ötletpályázata, a nyertesek 38+6 millió forint díjazásban részesültek

2018-02-26 17:31
28642619 1843868775646491 273361684 o

A budapesti OK Oktatási Központban február közepén rendezett döntővel lezárult az OTP Fáy András Alapítvány „OK Projekt 2.0" program Ötletpályázata, amelyre több mint 400 nevezés érkezett. Az Ötletpályázat Döntőjére összesen 25 résztvevő - egyének, csapatok, cégek - készült. A pályázat 38 millió forintos összedíjazásából a nyertes ötlet gazdái 15 millió forint fődíjban részesültek. Mindemellett az Alapítvány és az OTP Bank 6 millió forint értékben osztott ki különdíjakat.

 

Tavaly novemberben az OTP Fáy András Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) bruttó 38 millió forint összdíjazású pályázatot hirdetett olyan digitális megoldások felkutatására, amelyek elősegítik a 12-22 éves korosztály pénzügyi tudatosságának fejlesztését és életének sikerességét. A pályázóknak ügyelnie kellett arra, hogy a benyújtott pályázatok digitálisan is megvalósíthatóak legyenek, valamint kötődjenek a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismeretek átadásához.

A Döntőben a pályázók hétperces prezentációkban mutatták be ötletüket. A nyertes ötlet egy játékapplikáció lett, kitalálója bruttó 15 millió forint, a további 8 díjazott, köztük két 18 év alatti pályázó (egy csapat és egy egyéni induló személyében) pedig bruttó 23 millió forint nyereményben részesült. A pályázatok újszerű ötletei rendkívül széles skálán mozogtak: volt, aki chatboton vagy szimulációs programon dolgozott, de különböző pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási alkalmazásokat is prezentáltak. Az Ötletpályázat nem csak Magyarországon mozgatta meg az emberek fantáziáját: a hazai csapatok mellett egy erdélyi és egy magyar-szerb vegyes csapatot is beválasztottak a Döntőbe.

Az Ötletpályázatot jelentős érdeklődés övezte, a jelentkezők több mint 400 nevezést adtak le. A zsűrit annak elnöke, Csányi Péter, az OTP Bank digitális értékesítési és fejlesztési igazgatója, Dobó Mátyás, az Endless.Consulting ügyvezetője, Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont ifjúságkutatója, valamint Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítvány oktatásszakmai igazgatója alkotta.

A pályázat Döntője előtt a négyfős zsűri által legígéretesebbnek tartott 25 csapat egy kéthetes Mentor Programban vett részt, melynek keretében a mentoráltak a beküldött ötleteiket szakmai tanácsok alapján tökéletesíthették. Emellett a résztvevők személyes képzést is kaptak a bevont mentoroktól és szakértőktől, akik ezzel is támogatták a pályázók felkészülését.

„Rendkívül innovatív megoldásokkal találkoztunk, remek pályaművek, ötletek, koncepciók kerültek a Döntőbe" - mondta Gróf Henrik Balázs, majd hozzátette: „Az OTP Bank és az OTP Fáy András Alapítvány elkötelezett a digitális megoldások és az innováció iránt, ezért az Alapítvány a bruttó 38 millió forintos keretösszegen felül bruttó 2 x 500.000 forintot is felajánlott két fiatal pályázó részére, az OTP Bank pedig bruttó 5 millió forint értékben különdíjat adott át."

Az Alapítvány a múlt hét folyamán szerződést kötött a nyertesekkel, melyek alapján megváltja a díjazásban részesült pályázók ötleteit. Ezekből az „OK Projekt 2.0" Digitális Szimulációs Programját tervezik megvalósítani; valamint a nagy sikerre való tekintettel az OTP Bankkal együttműködve újabb innovációs programot tervez indítani a közeljövőben.