-a a +a

Már a harmadik turnusánál tart az idei Fáy Siker Tábor

2017-07-18 08:43
%c3%bajcikk1

2017. július 17-én elindult a Fáy Siker Tábor 3. turnusa Balatonszemesen. Újabb 40, 15-17 éves gyermek érkezett az ország minden tájáról, hogy a nyaralás mellett növeljék pénzügyi tudatosságukat is, azaz a szórakozva tanulás módszerével elsajátítsanak pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteket is.

 

Országos turnus lévén a táborozók kevésbé vagy nem is ismerik egymást, így az első nap az ismerkedésé volt, humoros és játékos aktivitásokon keresztül tudhattak meg többet egymásról. A szórakozás és a pénzügyi tudatosság fejlesztése mellett a biztonság is működési elve az Alapítványnak, így a táborozók a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársa interaktív előadásán keresztül elsajátították a biztonságos „Balatonozás" alapelveit.



A tábor délelőttjein a résztvevők az OK Projekt pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási és az „O.K.+ 2007-2014" elnevezésű Erasmus+ projekt kereteiben kidolgozott Európai Uniós ismereteket átadó tréningjein vesznek részt, míg a délutánok pedig a strandolásról, sportolásról, játékokról szólnak. 
Az egyetlen „rendhagyó" napon a táborlakók mindannyian áthajóznak majd Balatonfüredre, ahol hagyományőrző módon egy koszorúzás során megemlékeznek az alapítványi névadóról, Fáy Andrásról.

A Fáy Siker Tábor mindennapi történéseiről bővebb információkat tudhat meg a folyamatosan frissülő http://faysikertabor2017.blogspot.hu/ oldalon.