-a a +a

„O.K. 100 - Nyitott ház” – mintegy 600 vendég ismerkedett a Benczúr utca 26. múltjával és jelenével

2013-04-10 13:10
5567

Az 1913-ban elkészült villaépületről az épületbejáráson tudhattak meg többet a vendégek. A sétán a ház építtetőjéről és a jelenlegi funkciójáról építészettörténészek és az O.K. Központ trénerei tartottak előadást a megjelent érdeklődőknek. Akik részt vettek ezen megtudhatták, hogy a villa a Pugin család számára készült, Kőrössy Albert Kálmán és Kiss Géza építészek tervei 1912-ben készültek el, ekkor kezdték el építeni és 1913-ra lett kész. Erről tanúskodik az épület Benczúr utcai főhomlokzatának félköríves domborműjébe vésett felirat is:

„Épült Isten segedelmével az úrnak 1913. esztendejében."

Érdekes hidat képez ez a jelennel, hiszen a ház mai funkciója szerinti kialakítása pont száz évvel az építés megkezdése után, 2012-ben kezdődött meg az Európai Unió, a Magyar Kormány és az OTP Bank segítségével. Az egykori lakóépület szobáiban ma az oktatótermek kapnak helyet, ahol az intézmény a képzési programja szerinti pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási témájú tréningeket tartja a középiskolásoknak.

A sétát követően a zsibongóban egy kis pogácsával és frissítővel valamint zene mellett az OTP Fáy András Alapítvány Logikaland programjával vártunk mindenkit. Utóbbi programunk érdekes fejtörőkből és stratégiai játékokból állt. A kitöltött kvíz ellenében a látogatók még a szerencsekereket is megpörgethették a különböző nyereményekért.

A programok között szerepelt még a Pázmányos Építészettörténészek Klubjának előadássorozata a korszak és a ház építészének munkásságáról, valamint lakossági fórum is. Az esemény egy remek hangulatú jazz koncerttel zárult.


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.