-a a +a

Tánc, élmény, Sulibank!

2016-04-04 19:50
9257

Az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál minden évben hatalmas tömegeket vonz: fellépőket, nézőket, egyesületeket, iskolákat, családokat és persze gyerekeket is. Így az OK Oktatási Központ idén sem hiányozhatott a programlehetőségek közül, melynek köszönhetően a gyerekek nemcsak hagyományainkat ismerhették meg, hanem pénzügyi tudásukat is bővíthették. Míg a néptáncegyüttesekkel, zeneiskolásokkal, népművészekkel együtt tudtak táncolni, zenélni, kézműveskedni, addig az Alapítvány trénereivel szórakoztató feladatokon keresztül megtanulhatták, hogy őseink hogyan hagyományozták ránk a fizetőeszközöket, milyen szerepe van a pénznek az életünkben, mi az a kockázatvállalás, hogyan lehet sikeresen gazdálkodni.

Továbbá a rendezvényen résztvevő diáksereg azon szerencsések közé tartozott, akik a trénereiktől első kézből ismerhették meg a Sulibank Élményportál kezelését. Az elsősorban általános iskolásoknak szóló honlapon a színes és érdekes cikkek olvasása mellett lehetőség nyílik játékokra és játékos tanulásra is. A Táncháztalálkozó apropójából a látogatóknak bemutatták például a népdalokról és a közmondásokról, na meg persze ezek gazdasági összefüggéseiről szóló internetes kurzusokat. A jókedvet tovább fokozta, hogy a helyszínen jelen volt a diákok körében rendkívül kedvelt kabalaállat, a Sulibank Mókus is.