-a a +a

Újra Élményhét alsó tagozatosoknak is

2018-06-25 16:22
2.2

Idén harmadjára került megrendezésre az OTP Fáy András Alapítvány Sulibank Élményhét programján, amelynek keretein belül az érdeklődő alsó tagozatos diákok a Hotel OTP Budapest Oktatási- és Szabadidő Központban vehetnek részt.

 

Az Élményhét első turnusa 2018. június 18. és 22. között zajlott. A gyerekek többsége reggelente az OTP Bank Babér utcai központjába érkezett, ahol már korán kezdetét vehette a játék. Többek között BanKing kártya, gyurma, társasjáték, színező várta a fiatalokat, de a még ébredezni vágyók mesét is nézhettek. Innen különbusz vitte Békásmegyerre a diákokat, ahol finom reggeli fogadta őket. Délelőtt a különböző játékok, szabadidős programok és meghívott előadók bemutatói (mentősök, terápiás kutyák) után tízórai következett, hogy mindenki újult erővel kezdhessen neki a sulibankos foglalkozásoknak. Ugyan az első nap még teljesen az ismerkedésé volt, második naptól kezdve délelőttönként pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási tájékozottságukat növelhették a diákok a ninja kerettörténetre épülő fizikai és szellemi kihívásokat tartalmazó szórakoztató, pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási gyakorlatokon keresztül. A kiadós ebédet követő csendes pihenő mesék nézésével telt. A délután a fürdőzésről szólt, amely két, a Sulibank Élményhét résztvevői számára biztosított felügyelt medencében történt. A szárítkozás és az öltözés után a diákok elfogyasztották uzsonnájukat és kimerülten, ám rengeteg élménnyel tértek vissza a Babér utcába. A pénteki nap mindenki számára emlékezetes marad, hiszen ekkor váltak hivatalosan is pénzügyi ninjákká az Élményhét résztvevői, a nagy vizsgát és az ünnepélyes ceremóniát pedig tortázás zárta.

A Békásmegyeren tartott Sulibank Élményhét 2018-as első hete sikeresen zárult, azonban további két turnus még hátravan a programból.