-a a +a

Véget ért a balatonfenyvesi Fáy Gazdasági Tábor

2013-08-09 10:56
6076

„A négy hét alatt az ország valamennyi pontjáról érkeztek fiatalok, Nyíregyházától Sopronig, Kiskunhalastól Székesfehérvárig. A táborlakók összetétele nagyon színes volt. Találkoztunk halmozottan hátrányos helyzetű és rendezett anyagi és családi körülmények közt élő diákokkal is, voltak, akik komoly munkatapasztalattal vagy konkrét elképzeléssel rendelkeztek és olyanok is, akiknek nincsen szinte semmiféle tervük a jövőjükkel kapcsolatban. Az viszont közös volt, hogy bármit is „cipeltek" a hátukon, a szívükön, mindenkire igaz volt, hogy: kitartóak, érdeklődőek, szorgalmasak, tehetségesek, a tanulást komolyan veszik és közben vidámak, kamaszosan csibészek, és tudásra szomjaznak.

 

A tábor tematikája az O.K. Központtól már megszokott pénzügyi és gazdasági ismeretekre épült. Ezeket a jól ismert hangulatban és módszerekkel kívántuk átadni a diákoknak, tehát a gyakorlatok, a sok-sok élmény, vidámság mind a négy héten keresztül jelen volt akár a délelőtti tréning programokat, akár a délutáni fürdőzéseket, akár az esti mini versenyeket tekintve.

Hétfőnként nagy izgalommal vártuk az aktuális csapatot és a közös tábori rend ismertetése után ebédelésre, vizimentős oktatásra, majd, ha az idő engedte, egy kis csobbanásra is sor került. Már a tábor első napján sort kerítettünk egy tréningre. A vacsorát pedig nem követhette más, mint egy játékos, jó hangulatú ismerkedési est. Ezek az alkalmak már jól megalapozták egy-egy hét hangulatát és ennek a pozitív élménynek a hullámait kihasználva zajlott az egész heti program.

A következő napokon végighaladtunk az O.K. Központ valamennyi jól ismert oktatási-nevelési anyagán. Ezeken kívül a tábor jó alkalmat biztosított a trénereknek arra, hogy a legújabb fejlesztésű Sport és Üzlet, Kommunikáció és Üzlet, A Pénz Evolúciója, valamint a Környezetgazdálkodás tréningjeinket „élesben" is kipróbáljuk, és megfigyeljük azok hatását, működését. A diákok nagyon pozitívan értékelték az új programokat, így természetesen biztosítjuk a jövőben ezek elérhetőségét is az ország valamennyi diákja részére.

Minden héten áthajóztunk Balatonfüredre, és felelevenítettük Fáy Andrásról szerzett ismereteket, majd a diákok megkoszorúzták a Fáy emléktáblát. A tiszteletadást követően a diákok nagy-nagy örömére fagyizás következett. Igazán jól mutattunk a fagylaltozó teraszán, amint az ajándék polók zöld színe „befestette" az egész területet, a látvány leginkább egy flash mobra emlékeztetett.

Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a tréningeken kívüli programokban is megjelenjenek észrevétlenül, de mégis hatásosan a gazdasággal foglalkozó, pénzkezeléssel összefüggő, tudatos pénz felhasználási ismeretek. Valamint arra is, hogy az Alapítvány szlogenjéhez híven („Esélyt a jövő generációjának") a lehető legtöbb esélyt és lehetőséget megadjuk ahhoz, hogy bármilyen körülmény között nevelkednek is, a jövőben tudatosabban (nagyobb biztonsággal, több, használható pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási információval) cselekedjenek. Ehhez további segítséget adott a pénteki tartott pályaválasztási és karrier-tanácsadási foglalkozás.
Új élmény volt 5 napot folyamatosan, reggeltől estig együtt tölteni a diákokkal. Érdekes volt megfigyelni, amint napról napra fejlődnek és ahogy összekapcsolják, alkalmazzák az előző napi ismereteket és összefüggéseket az adott tananyag kapcsán. Sőt, sok esetben egy-egy délutáni vásárlás során rögtön alkalmazták a tréningen elhangzott tippeket, hasznos ismereteket.

A résztvevők egyöntetűen jelezték, hogy a jövőben más alapítványi programon is szívesen részt vennének, egyesek már a szeptemberi iskolakezdéskor várják a folytatást. Erre lehetőségük is nyílik, mivel a táborozók mind az O.K. Központ partneriskoláinak tanulói, így a következő tanévben több alkalommal részesülhetnek oktatásainkban."

 


 

Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.