-a a +a

Hírek

Messze, messzebb, legmesszebb… Zalában járt az O.K. Központ trénercsapata!

2013-04-22

Április közepén újabb vidéki helyszín került fel az O.K. Központ térképére. Míg néhány héttel ezelőtt az ország keleti felében, Miskolcon jártak trénereink, addig április 17-18-án nyugatnak vették az irányt és két napra Zala megyébe települtek ki a központ munkatársai.


Újabb lakossági fórum az O.K. Központban

2013-04-10

Az OTP Fáy András Alapítvány lakossági fórumot tartott 2013. április 6-án a Benczúr utca 26-ban az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektjéről, az O.K. Központról.


„O.K. 100 - Nyitott ház” – mintegy 600 vendég ismerkedett a Benczúr utca 26. múltjával és jelenével

2013-04-10

Oktatóközpontunk épülete idén lett száz éves, így csatlakozva a Budapest100 rendezvénysorozathoz, 2013. április 6-án kinyitottuk kapuinkat és színes programokkal vártuk látogatóinkat.


Sulibankos projektnap a budapesti Szűcs Sándor Általános Iskolában az O.K. Központ trénereivel

2013-04-08

A Szűcs Sándor Általános Iskolában az O.K. Központ trénerei a Sulibank program pilot projektjének keretein belül 2013. április 3-án és április 4-én 300 felsős diákhoz juttattak el játékos gyakorlatokon keresztül olyan információkat, amelyeknek a pénzügyi, gazdasági tudatosság kialakítását és egyfajta szemléletmód-váltás megalapozását segíthetik elő.


Állami gondozottakat oktattak az O.K. Központ trénerei Székesfehérváron

2013-04-08

Az O.K. Központ 4 trénere 2013. április 5-én Székesfehérvárra látogatott, ahol az Ősz utcai OTP Bank épületének oktatótermében lehetővé vált a „Vigyázó kéz" Gyermekvédelmi Egyesület szárnya alatt nevelkedő állami gondozott gyermekek ingyenes pénzügyi és gazdasági edukációs képzése.


O.K. 100 - Nyitott Ház

2013-04-02

Az OTP Fáy András Alapítvány szeretettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóit az O.K. 100 Nyitott ház rendezvényére. Rendezvény időpontja: 2013. április 6. 13:00-22.00 Helyszín: O.K. Központ 1068 Budapest, Benczúr utca 26.


Általános iskolások az O.K. Központban

2013-03-26

Immáron általános iskolás tanulók is részt vettek az O.K. Központ pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukációs tréningjén. A kimondottan 7-8. osztályosoknak összeállított ismeretanyagot 24 diákhoz juttatták el trénereink. Programunk a Sulibank projekt részeként (próbaoktatásaként) került megrendezésre.


Az OK egy napra Miskolcra költözött

2013-03-06

A Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontjának trénerei 2013. március 4-én a miskolci Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskola volt, ahol munkatársaink egyúttal intézményünk első „házi rekordját" is beállítottak.


Nyíregyházi középiskolásokkal indult az O.K. Központ tavaszi programja

2013-03-03

2013. március 1-jén három nyíregyházi középiskola is részt vett a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontjának tréningjein.


Európai színvonalú pénzügyi és gazdasági oktatóközpont középiskolásoknak

2013-02-26

Évente több mint húszezer középiskolás diák fogadására képes a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja, amely EU-s forrásból és az OTP Fáy András Alapítvány támogatásával jött létre. Az intézmény ünnepélyes avatóünnepségén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója közösen vágták át a szalagot, amelyet átadtak a rendezvény házigazdájának, az OTP Fáy András Alapítvány kuratóriumi elnökének, Dr. Vizi E. Szilveszternek.